Miklós Edit
A Hargita hegység lábánál, Csíkszeredában született 1988. március 31-én. Családjában a sport hagyomány, édesapja és bátyja is jégkorongozott. Edit több sporttevékenységet is kipróbált, mint például a teniszt és a taekwon-do-t, de végül a sízést választotta. 5 évesen kezdett edzeni a Somlyó hegy oldalában, mogyorófa kapukat kerülgetve. Pályafutását román színekben kezdte. Többnyire Romániában sízett, de Bónis Ferenc irányítása alatt elkezdõdtek a külföldi gyerekversenyeken való részvételek, melyeken jobbnál jobb eredményeket ért el, de ez egyre több havon történõ, technikai edzést igényelt, így az elmúlt években többször edzett Ausztriában. A 2006-os torinói Olimpia elõtt súlyos sérülést szenvedett, így nem vehetett részt a Játékokon. Sikeresen visszatért, egy osztrák edzõ, Albel Jürgen irányítása alatt Románia addigi legjobb eredményeit tudhatta magáénak a 2008-as FIS Ifjúsági Világbajnokságon. Formigal-ban lesiklás versenyszámban 5. helyezést, majd a 2010-es
FIS Felnõtt Világbajnokságon, Val d`Isere-ben kétszer sikerült az elõkelõ 18. helyezést elérnie. A 2010-es vancouveri Olimpián, lesiklásban több mint 100 km/órás sebességgel kisodródott, és a védõkorlátnak csapódott. Kórházba szállították, ahonnan a saját lábán távozott, de a Játékokat már nem tudta folytatni. Az Olimpia után Budapestre költözött. Miután megkapta a magyar állampolgárságot és január közepén a magyar FIS kódot (versenyzési engedélyt), leigazolt a Fullsport SE csapatához, és azóta a magyar sícsapatot képviseli. Az elsõ megmérettetése a 2011-es FIS Felnõtt Világbajnokságon, Garmisch- Partenkirchen-ben történt. Az összetett versenyszámban 23. lett. 2012 januárjában pedig a
St. Moritzban megrendezett Világkupán, szuperkombinációban a 30. helyen végzett, és ezzel a magyar sí sportnak Vk-pontot szerzett.
Kékesi Márton
Marci alpesi síversenyzõnek született 1995 Karácsonyán. Édesapja is az volt, a nagyapja is, sõt nemcsak versenyzõk, hanem edzõk és a sí sportvezetõ aktívái is, de anyai ágon is a síelés génjeit örökölte. Az alapokat Japánban szerezte meg, az óriási havak és különlegesen
jó pályák birodalmában. Síelni hamarabb kezdett, mint beszélni. Japánból hazatérve, a Bánkút Sí Klubnál 2003-ban megalakult versenyszakosztályban már a versenyzés technikáit tanulta. Szlovákiába járt edzeni, és rendszeresen versenyezni a kiváló Szlovák Kupa sorozatokra. 2006-ban nyerte az elsõ magyar bajnoki aranyérmét, még gyerekként, a serdülõ-I korcsoport mûlesiklásában. A serdülõk világbajnokságának nevezett Trofeo Topolino versenyen volt már az elsõ 15-ben, Kanadában a Whistler Cup-on az elsõ 25-ben. A világ legjobb versenyzõi mögött rendszeresen tudta hozni a 10%-on belüli idõeredményeket. A magyar bajnoki érmeit minden évben folyamatosan szaporította. A serdülõ-II korcsoportban szinte minden szám
aranyérmét minden évben az õ nyakába akasztották. Az ifjúsági korcsoportban a lehetõségek a fõvárosi Fullsport SE-hez szólították, ahová a legjobb olimpikon és világkupás alpesi síversenyzõink is tartoznak. Persze õt továbbra is „a bánkúti gyerek”-ként ismerik és sportszerûsége, kitartása miatt kedvelik. Így nyáron a magyar csapattal, de szeptembertõl januárig a nemzetközi programban és olasz edzõkkel dolgozik gleccser pályákon,
és versenyzik értékes külföldi versenyeken. Eredményei folyamatosan javulnak. Tavaly az ifjúsági VB után indult az Európai Olimpiai Fesztiválon és a felnõtt Alpesi Sí Világbajnokságon is. 2012 januárjában az I. Téli Ifjúsági Olimpián, Innsbruckban képviselte Magyarországot.
BERECZ Anna
Berecz Anna (1988) a hazai sísport utóbbi éveinek legkiemelkedõbb síversenyzõje, ifjúsági koráig Kõvári Enikõ irányította felkészülését. A tizennyolc éves tehetség immár négy éve Ausztriában kereskedelmet tanul, a híres schlamdingi "síszakközépiskolában". Ennek az iskolának a tanulója, sportolója volt korábban Hermann Maier, Renate Götschl és Michaela Dorfmeister is. Jelenleg ötödéves, s tanulmányaik mellett szinte minden nap síelnek is. A 2003-2004-es szezonban felnõtt magyar bajnoki címet szerzett mûlesiklásban, korosztályos aranyérmekbõl pedig több tucatot akasztottak a nyakába. Két lánytestvére van, nõvére síelt, de már abbahagyta, míg húga 11 éves és szintén rengeteg idõt tölt a havas lejtõkön. Sajnos fiatal kora ellenére már két komolyabb sérülésen is túl van, amely miatt szinte a teljes 2004/2005-ös és 2005/2006-os szezont ki kellett hagynia. Alig épült fel keresztszalag-szakadásából tavaly decemberben - amikor az olimpiai játékokra készült,s remek formában volt - újra megsérült. A rehabilitációt követõen 2006 júliusa óta ismét teljes értékû felkészülést folytat, síel, s novemberben tervezi megkezdeni az idei versenysorozatot. Kedvenc versenyszáma az óriás mûlesiklás, s a szuper óriás-mûlesiklás is remekül megy, a lesiklással még vár, de elmondható, hogy valamennyi versenyszámban reménye lehet a nemzetközi élvonalhoz való felzárkózásra. Legjobb serdülõ kori eredményei a 2002/2003-as szezonban Pokal Loka (Szlovénia) óriás-mûlesiklásban 3. hely, míg a Trofea Topolino (Olaszország) nem hivatalos serdülõ világbajnokságon óriás-mûlesiklásban 9. hely, míg mûlesiklásban 16. helyezés. A felnõtt nemzetközi mezõnyben tavaly egy kaunertali egyetemi versenyen 22. lett, amely már a jónak számító 66 FIS-pontot ért. Természetesen szeretne bekerülni már az idei szezonban a világkupa-indulók közé, ez már tavaly "lõtávolba" került, a decemberi sérülés azonban meggátolta a további javításban. Az idén a svédországi világbajnokságon (Are, 2007 február 3-18.) szeretne a legjobban szerepelni, emellett 3-4 Európa-kupán és 1-2 világkupán indulna. Anna jól beszél németül, angolul, s franciául is tanul.
BENE Márton
Bene Márton (1986) Miklós bátyja sikerein felbuzdulva kezdte az alpesi sízést Kõvári Enikõ kezei alatt. A síelés mellett 13 évig teniszezett is, mégis a téli sport mellett döntött, bízva a nagyobb sikerélményben. A tavalyi szezonban már Ivan Sabo irányításával komoly felkészülést folytatott, amely azonnali és látványos eredményt produkált világranglista helyezésének javulásában. Háromszoros egyéni magyar bajnok, három ifjúsági világbajnokságon vett részt, a 2005/2006 szezonban Quebec City-ben (Kanada) mûlesiklásban a 35. helyen végzett. Talán ez a szám megy neki a legjobban, de az óriás-mûlesiklással is igen jó viszonyban van, a szuper óriás-mûlesiklás és lesiklás versenyszámokhoz még nem volt lehetõsége megfelelõ módon felkészülnie, hiszen ezen számok edzéséhez lezárt, megfelelõ szintû versenypályák szükségeltetnek. Nyaranta, ha lehetõsége van rá gleccsereken készül, egyébként szárazedzéseket végez, szezonban pedig sorra járja a versenyhelyszíneket. Jelenleg csak a síeléssel foglalkozik, magántanulóként készül az érettségire, s reményei szerint a 2007-es felnõtt világbajnokságon már megmérettetheti magát a felnõtt nemzetközi élmezõnyben. A 2010-es vancouveri olimpiára szeretne alanyi jogon kijutni, csakúgy, s természetesen az Universiadék is szerepelnek a terveiben. Nagyon szeret szabadidejében a családjával lenni, illetve éjjel városban kerékpározni. Az élsortolók közül az amerikai Daron Rahlvest tartja a legtöbbre, nem csak azért mert nagyszerû versenyzõ, hanem mert a sízés legkülönfélébb ágait is mûveli, mint pl. a freeride, vagy skicross.
SZEPESI Bertold
Szepesi Bertold (1990) 4 évesen tanult meg síelni, amikor szülei úgy döntöttek, a család elsajátítja e méltán kedvelt téli szabadidõ sport alapjait, Pajor István edzõtõl és síoktatótól. A kezdeti lépések oly jól sikerültek, elsõsorban bátyja mutatott tehetséget, hogy versenyszerûen kezdtek el foglalkozni ezzel a sportággal. Vági Zoltán irányította felkészülésüket, s Bertold kitartása és szorgalma hamarosan meghozta a sikereket és eredményeket. Sokszoros magyar bajnok, a 2004/2005-ös szezonban minden bajnoki címet elnyert (5), s az utóbbi idõk magyar versenyzõivel összevetve a legsikeresebben kezdte a férfi felnõtt nemzetközi mezõnyben való bemutatkozását az elmúlt szezonban.
Harmadik éve dolgozik Robert Zan irányításával, aki kitûnõ szakmai munkát végez, s technikailag megteremti a továbbfejlõdés lehetõségét. Sokat edzenek, elsõsorban a horvát és szlovén csapatokkal közösen készülve, nyáron Saas Fee-ban, télen pedig elsõsorban Innerkremsben. Száraz tréning felkészülését Herczeg Ágnes, majd Bajzák Erika segítette, jelenleg Kürtösi Zsolt volt kitûnõ tízpróbázó irányítja. Legeredményesebb mûlesiklásban, azonban a tavalyi évben már valamennyi számban szerzett biztató eredményekkel világranglista pontokat. Jelenleg az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulója 11. évfolyamon, ahol rengeteg segítséget kap ahhoz, hogy a tanulást a sok távollét mellett is megfelelõen tudja folytatni. Az idei szezonban a fõbb versenyek az EYOD és az ifjúsági világbajnokság lesz természetesen a magyar bajnokság mellett. Távolabbi célok között már a 2010-es vancouveri olimpia is szerepel, és szeretne még számos olimpiai játékokon, világbajnokságon és világkupa versenyen szerepelni. Szabadidejét is elsõsorban sporttal szereti tölteni, kedvence a futball, de szívesen olvas, vagy jár moziba, színházba, s hangversenyre is. Bertold jól beszél angolul és franciául, s spanyolul tanul.
PAPAI Viktor
Pápai Viktor (1991) sí pályafutását a Mátra SE-ben kezdte, majd a Freestyle SE-ben folytatta, mielõtt a Fullsport SE-hez igazolt volna. Nam tartozott azok közé a gyerekek közé, akik elõbb tanulnak meg síelni mint járni.
Azonban a fokozatos sikerélmények hatására egyre elkötelezettebb lett, számos magyar bajnoki címmel büszkélkedhet, s mint elsõéves ifjúsági korú versenyzõ, a 2006/2007-es szezonban nagy kihívásokkal kell számoljon. Ebben az évben kezdte meg tanulmányait Ausztriában, kereskedelmet tanul a híres schlamdingi "síszakközépiskolában". Ennek az iskolának a tanulója, sportolója volt korábban Hermann Maier, Renate Götschl és Michaela Dorfmeister is, s a Fullsport SE versenyzõje Berecz Anna is. Jelenleg középiskolás, s mint speciális síiskola támogatják sportolását, sok segítséget kap ahhoz, hogy a tanulást az edzések, versenyek mellett is megfelelõen tudja folytatni. Az idei szezonban a fõbb célok a minél eredményesebb kezdés a nemzetközi felnõtt mezõnyben, minél jobb világranglista pontok megszerzése, s felkészülésétõl függõen esetleg az EYOD és az ifjúsági világbajnokság a sikeres magyar bajnokságon való szereplés mellett. Távolabbi célok között szerepel számos olimpiai játékokon, világbajnokságon, s világkupán való részvétel. Távolabbi célok között szerepel számos olimpiai játékokon, világbajnokságon, s világkupán való részvétel Viktor kedvenc hobbyja a cross motorozás, a biciklivel való trükközés, s más kicsit extrémebb sportágak. Viktor angolul és németül beszél.
PAJOR Dávid
Pajor Dávid (1991) szinte alig tudott járni, amikor már sílécet kapott a lábára, 19 hónapos volt. Természetesen édesapja, Pajor István a korábbi síugró és síoktató irányította a lejtõkre. 8 évesen kezdett versenyezni és sorozatban nyerte a korosztályos viadalokat, azonban lényegesen kevesebb idõt tudott havon tölteni, mint társai, így lassan kezdett tõlük lemaradni, s többek között ezért is kihagyott átmenetileg abbahagyta a versenyzést. A tavalyi szezonban azonban már ismét szisztematikusan készült, s jól sikerült a visszatérése mind a hazai élvonalba, mind a nemzetközi mezõnybe. Biztató eredményt ért el a serdülõ világbajnokságon, ahol a kilencven fõs mezõny közepén, a 48. helyen zárt. Az óriás mûlesiklás és a szuper óriás mûlesiklás a kedvencei, imádja a száguldást, és minden vágya, hogy pilóta legyen. Jelenleg középiskolás, s támogatják sportolását, sok segítséget kap ahhoz, hogy a tanulást az edzések, versenyek mellett is megfelelõen tudja folytatni. Az idei szezonban a fõbb célok a minél eredményesebb kezdés a nemzetközi felnõtt mezõnyben, minél jobb világranglista pontok megszerzése, s felkészülésétõl függõen esetleg az EYOD és az ifjúsági világbajnokság a sikeres magyar bajnokságon való szereplés mellett. Távolabbi célok között szerepel számos olimpiai játékokon, világbajnokságon, s világkupán való részvétel. Hobbija számítógépes repülõgép szimulátorok, már a MALÉV virtuális flottájának elsõ tisztje. Édesapja nyomdokait követve szeretett volna síugró lenni, de a hazai sáncviszonyok között nem volt erre lehetõsége. Az alpesi síelésben megtalálta az izgalmat, a sebességet és a sikereket is. Dávid angolul és németül tanul.